Íme a God of War alapvetése – ókori tematika, ezen belül a görög mitológia, mely mindig hálás anyag a feldolgozó, fantasy jellegű megközelítések számára, legyen szó könyvről, filmről, vagy – esetünkben – játékról. Az adaptáció kivitele jelenfelvonásban a tökéletesség csúcsait ostromolja TRAGÉDIA

„Az Olümposz istenei magamra hagytak engem. Nincs mit remélnem...”

És Kratos levetette magát Görögország egyik legmagasabb hegyének csúcsáról. Tíz év szenvedés, tíz év rémálom után most minden véget ért. Számára a halál az egyetlen kiút az őrület káoszából.

Pedig Kratos egykor az istenek bajnoka volt...

...klasszikus, spártai körülmények között felnevelkedett harcos titán, majd seregek uraként a vérfürdő szerelmese. A csúcson azonban tragédia sújt hősünkre: elveszíti családját, az istenek élete hátralevő részében víziókkal és rémálmokkal gyötrik. Kiváltság, nem csak menekülés számára, hogy önkezével vethet véget életének. A játék sztorijából tudjuk meg, pontosan mi történt a híróval a sötét véget megelőző három hétben.

Íme a God of War alapvetése – ókori tematika, ezen belül a görög mitológia, mely mindig hálás anyag a feldolgozó, fantasy jellegű megközelítések számára, legyen szó könyvről, filmről, vagy – esetünkben – játékról. Az adaptáció kivitele jelen felvonásban a tökéletesség csúcsait ostromolja.

Nézzük, mi áll ehhez rendelkezésünkre.

IN MEDIAS RES

Adott kezdő felütésként a főmenü, mely első ránézésre semmi grandiózusat nem ígér. A szokásos dolgokon túl a „Treasures” opció kelti fel a jámbor játékos figyelmét, amely számos kiegészítő kisfilmet kínál a sztorit a legvégsőkig magáévá tevő gémer számára, pl. törölt jeleneteket a direktor tolmácsolásában, a játék trailerét, a karakterfejlesztés stádiumait, kosztümöket és egyéb érdekességeket – ezek nagy része természetesen csak a játék bizonyos stációinak elérésekor nyílik meg.

Az új játékot választva a szokásos nehézségi móduszokkal találkozunk, melyek esetében hősünk a könnyű szinten halandóként, normálon hősként, nehéz fokozaton pedig spártaiként van aposztrofálva. Az újrajátszásra az isteni egóval egyenértékű nagyon nehéz szint buzdítja a jámbor gémert – illetve azokat, akiknek nem elég hektoliter vér fröcsköl fent és alant akár szimpla „nehéz” fokozaton is. :)

A nehézségi szintet belőve elindul a bevezető videó a teszt elején olvasható szöveggel, azaz hősünk öngyilkosságával indít a sztori – érdekes és ötletes nyitás. Ezek után a cselekmény nagy része arról szól, az Olümposz isteneinek bajnokaként miként indul Kratos Árész, a háború istene ellen, aki el akarja pusztítani Athén városát. Ám Árész megfékezésének csupán egyetlen módja van: Pandora szelencéjének megtalálása, melynek ereje olyan hatalmas, hogy még maguk az istenek is rettegnek tőle. Míg eljutunk Pandora szelencéjéhez, egyre többet megtudunk Kratosról és sorsáról, aki a sztori elején – ne szépítsük – nem az a hagyományos, igazságosztó jófiú.

Hősünk mindenekelőtt gyakorlott, és kegyetlen harcos, mely képességének prezentálása a játék egyik fő attrakciója. Be kell valljam, jómagam nem vagyok a hentelős játékok rajongója, és eleinte a God of War sem tetszett igazán a szinte folyamatos gyakás miatt. Ám a Prince of Persia (mely nyilvánvalóan az egyik inspirációs forrás a Devil May Cry mellett, ám ez ennél a stuffnál bocsánatos bűn) sorozat gyöngyszemeihez hasonlóan itt is olyan káprázatosan, ötletesen és látványosan van megoldva, illetve kivitelezve a harc, hogy még a magamfajta is élvezettel üt-ver mindenkit, aki a spártai titán útjába kerülni szerencsétlen.

Mindez persze megspékelendő az ellenfelek garmadájával, melyek mindegyike természetesen a görög mitológia szörnyekben és egyéb, ijesztő teremtményekben sem fukarkodó tárházából származnak. Találkozni fogunk többek között küklopszokkal, minotauruszukkal, élőhalottakkal, hárpiákkal, gorgókkal, a bossok személyében pedig a Kerberosszal, vagy a Hidrával. Ezek a baddie-k tökéletesen kidolgozottak, kellően félelmetesek, és remekül reprezentálják a görög mitológia sokszor valóban rémisztő szegmenseinek hangulatát. Tömegesen támadnak, típusonként eltérő stratégiával, így egyrészt fürgén kell harcolnunk, másrészt türelmesen, mivel bizony számos ellenfélnél kell kis idő, mire kitapasztaljuk a gyengéit, odáig pedig bizony számos alkalommal el fog érni a megváltó halál. Utóbbi esetében szerencsére nem az utolsó mentésünkről kezdünk újra mindent, hanem a játék folyamatosan „checkpoint”-okat generál, és ide tesz vissza, ha éppenséggel elbuktunk.

Erősebb ellenfeleinknél lép életbe a God of War számos speciális, helyzettől függő támadása. Ugyan ezek a monszterek a normál harcmodorban is leküzdhetők, könnyebb, és főleg látványosabb a speciális módusz használata. Amikor ellenfelünk bizonyos életerő szintre legyengült, egy gomb ikonja jelenik meg a feje felett, amit lenyomva megkezdődik egy mini játék. Ha helyesen, és jó időben nyomjuk le a képernyőn megjelenő Kör, Háromszög, Négyzet, X gombokat, illetve forgatjuk a megfelelő irányba a bal analóg kart, a híró látványos és egyedi mozdulatokkal küldi földre partnerét. Más esetekben csupán egy gombot – általában a Kört – kell a lehető leggyorsabban nyomogatnunk, ilyenkor sanszos a kontrollertörés, esetleg az irányító készség levegőben való röptetése, és persze a kéz izmai görcsbe rándulásának esélye is. Ám bízvást állíthatom, annyi pluszt nyújt ez a játék, hogy megéri a kitartást minden egyes harc, és a fejlesztőknek csakis elismerés jár ezért a nagyszerű fícsörért is.

Tesztem tárgyának másik nagy erősségét a rejtvények jelentik. A görög mitológia világának megfelelően a fejtörők is tematikusak: csapdák, labirintusok, szobrok, titkos karok; máskor a régi idők nyílágyúit kell használnunk, mi több, ellenfeleink is kulcsai egyes rejtvényeknek. A gondolkodásra is ugyanúgy érdemes időt szánni, mint a küzdelemre, a sikerélmény mindenért kárpótol.

KATARZIS

Ezek után rátérek a játék grafikájának, és látványvilágának magasztalására. Nos, a szcenárió egyrészt az újabban divatozó „darkos” (állítólag így jobban eladható az adott item, „felnőttesebb”, „komolyabb” stb.) felütésű, ám a helyszínek elképesztően szépen és realisztikusan vannak kidolgozva. Személyes nagy bánatom, hogy a kamera rögzített, így nem tudunk nézelődni – ami egyik kedvenc foglalatosságom a God of Warhoz hasonló látványvilággal rendelkező játékokkal való szórakozás során. Ám ennek ellenére még így is sok a csodálkoznivaló, főleg Athénban – valljuk be, a kezdő, Égei-tengeri kép és a hajókon folytatott küzdelem nem sikerült túl fílingesre, összevetve akár a Cold Fear kísértethajójával, ami hasonlóan horrorisztikus, sötét és viharos.

A lokációk is változatosak: az előbb említett égeikumi nyitás után depresszív, zárt helyek (pl. Athén csatornarendszere), az elveszett lelkek sivataga, az athéni agóra, vagy az Orákulum hatalmas temploma. A helyszínek jól bejárhatóak, sokszor érdemes kutatni kisebb, eldugott helyek után, ahol vörös orbokat, mágia- és életerő növelő pontokat és egyéb jóságokat találunk. Minden épület, tereptárgy a végletekig kidolgozott, nem kímélve a frame-eket, illetve a Fekete Ördög kapacitását sem, mely hallhatóan folyamatosan dolgozik az események adagolása során.

Hanganyag: ezzel a tétellel nagyjából úgy voltam, mint a grafikával. Az Égei részen még nem túl jó, Athéntól viszont egyszerűen döbbenetes. Némi hibát talán a szinkronnál lehet tapasztalni, amely olykor picit lemarad a szájmozgástól, de ezt csak nagyon kevésszer vettem észre. A harcok alatt marad a dinamikus, metálos muzsika, ám az egyéb, átvezető részeken görög akkordokkal megtűzdelt, máskor kórus által előadott betétek segítenek az élmény még teljesebb magunkba szippantásában.

Mindezt látni, hallani, átélni kell.

Amiben a játék kevésbé jó, az a szavatosság. Az összes játékidő 10-15 óránál nem több, és nem igazán ösztönöz az újrajátszásra – hiszen az extra anyagot megkapjuk az első végigjátszás után, a korábban említett nagyon nehéz „God” módusz pedig a hardcore GOW harcosoknak való. Ennek ellenére véleményem szerint a fenti, szuperlatívuszokkal is nehezen jellemezhető tulajdonságok miatt megéri újra (és újra) végigvinni a játékot. Különösen azoknak, akik kedvelik az érettebb akció-kaland műfajt, és nem másodsorban a hellenisztikus kultúrát. PS2 tulajoknak kötelező anyag.